The Universe versus Alex Woods Maxim kiadó, 2013 396 oldal Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Alex Woodsot tízéves korában fejbe találta egy meteorit, ami két hét kómába taszította a fiút. Mikor felébredt, egy elrejthetetlen vágással a fején és egy hónapnyi elvesztett emlékkel ő lett a második ember a történelemben, aki túlélt egy közelebbi megismerkedést a meteoritokkal. Nem sokkal később, viszont kiderül, hogy epilepsziás lett az eset következtében, és évekig nem járhatott iskolába, mert akármelyik pillanatban elérhette egy roham. Mikor visszatér a közoktatáshoz középiskola elején, viselkedése, kinézete és családi háttere miatt kiszorítják maguk közül társai. Egy ezen okból született konfliktus miatt kezdi el kergetni az iskola három legtagbaszakadtabb diákja, és egészen Mr. Peterson házáig üldözik, ahol menedéket talál a fészerben. Míg ő megbújik, és rohamát igyekszik csillapítani, üldözői szétverik az öreg üvegházát, majd elmenekülnek. Mivel Alex semmiféleképp nem akar még több bajt hozni a fejére, nem mondja el édesanyjának, kik tették valójában a rongálást, ezért Mrs. Woods büntetést mér fiára, miszerint minden szombaton Mr. Petersonnak kell segítenie. Az öreg vonakodva egyezik ebbe bele, de a kényszervezeklésből nemsokára barátság lesz. Először Kurt Vonnegut, majd az életművét témájául választó könyvklub, végül Mr. Peterson betegsége teszi próbára ezt a barátságot.

A könyv tetszett is, meg nem is. Üzen az olvasónak és a világnak, hogy a legképtelenebb barátságok is létrejöhetnek, és ez tetszett. Nem tetszett viszont az egész történet elmesélője, azaz Alex. De erről kicsit később. Nagyjából átvettem a könyv cselekményét fentebb, de nem spoilereztem el semmit sem. Az első 100-150 oldal nyögvenyelősen ment le, de amint eljutottam Alex büntetéséhez, sokkal gyorsabban haladtam, ezt is sajnos a karakter számlájára tudom írni. A történet első fejezete tulajdonképp a befejezés, és főhősünk csak innen kezdi el kibontani, mi is vezetett idáig. Olvastatta magát a könyv (számomra viszont csak a fent említett 150. oldal után), bár az első fejezet témája miatt már jó előre lehetett tudni, mi lesz a befejezés, ez viszont szemernyit sem ront a könyvön, sőt! Az író olyan remekül hozta össze az egészet, hogy kedvem lenne később is elolvasni, mert biztos vagyok benne, hogy nem minden tanulságát vettem észre, amihez viszont egy kicsit több év kell.

Alexet tízéves korában fejbe találta egy meteor, és ezért hetekre a média kereszttüzébe került. Balesete után nem sokkal egy tudós (dr. Weir) elvitte a meteoritot kivizsgálásra, majd bocsánatkérő levelet írt Alexnek, végül a vizsgálat befejezte után visszaszolgáltatta a meteoritot a fiúnak. Alex barátságba került Weirrel, aki több tudományos könyvet is küldött neki, otthon töltött idejében pedig Alex az olvasás rabja lett, mivel csak így tudta elkerülni a rohamokat, amik csak felzaklatott érzelmi állapotban találták meg. Alex az olvasással együtt a tudást is szomjazza, viszont én pont emiatt akadtam ki rá. Rengetegszer helyesbített, okoskodott, és ez kiborít. Megértem, miért ment egy idő után Ellie agyára is, míg más felnőttekkel remekül eltrécselt ezekről a témákról. Kioktat, ráadásul úgy gondolja, dönthet mások élete felől, ami Mr. Peterson betegségénél csúcsosodott ki. Á, ez tuti rossz neurológus, kérdezzük meg az enyémet, az nagyon jó! Ó, ő is ugyanazt mondja... akkor neki se lehet igaza. A *&#+!{-ß$ életbe, Alex, fogd már be! Ennek ellenére nem bánom, hogy ilyen, mert nagy valószínűséggel azért tépem miatta a hajamat, mert Extence egy tükröt tartott elém. Ma már úgy mentem iskolába, hogy erről nagyon gyorsan leszokok, mert ha én tépem ettől a hajam, mások mit csinálnak tőlem? Viszont elkanyarodtam, bocsi. Emellett Alex nagyon választékosan fogalmaz, már tízéves korában is, ami vagy a nevelésének, vagy a sok tudóskönyvnek köszönhető, nem tudom. De a sok mai, lezser fogalmazású könyvek közt nagyon kirítt nekem a sorból, emiatt emlékezetes marad szerintem. Bár Ellie révén (később) sok káromkodás kerül a könyvbe, ezt mégis erősen ellensúlyozza Alex fogalmazása, főleg, ahogy az Olvasót megszólítja.

Édesanyja "boszorkány", vagy mi, aki nagyon is törődik a fiával, ha nincs is olyan sokszor a porondon. Nézzük csak meg a viselkedését, mikor Alex őrizetben volt! Viszont ezzel együtt elég vasmarkú is, sokat vitázik fiával erkölcsi kérdéseken, és sokszor marad ez a vita nyitva, mert Alex nem akarja elismerni az anyja igazát, ahogy ő se a fiáét.
Elizabeth, azaz Ellie egy gót-emo lány, aki az iskolában leszólítja Alexet, hogy protezsálja be anyja boltjába alkalmazottnak. Később ebből a kapcsolatból barátság lesz. Ellie sűrűn káromkodik, cigizik és tesz meg minden létező tiltott dolgot, mígnem összebalhézik a szüleivel, és elköltözik, egyenest a bolt fölé. Tisztán látja az okokat, ki mit miért tesz, és próbálja is néha Alexet visszaterelni a helyesnek vélt útra, a fiú viszont mindannyiszor megy a saját feje után.
Mr. Peterson, akiről az emberek általában csak azt tudják, hogy amerikai, a felesége rég meghalt, és vietnami veterán, nem igazán akarta elfogadni Mrs. Woods büntetésajánlatát, viszont az asszony elég kemény fából van, és végül sikerült ráerőszakolnia az öregre az akaratát. Először még csak e-maileket írattat Alexszel, majd a fiú értetlensége miatt kölcsönadja az egyik Kurt Vonnegut regényét. Mr. Peterson határozott ember, aki nagyon nem szereti, ha beleszólnak az életébe, viszont Alexnek sikerül felolvasztania a megkeseredett vénember állapotából. Kiépülnek bizonyos kapcsolatai, majd saját elhatározásból szembenéz a halállal - kétszer is. Nekem határozottan ő a legszimpatikusabb karakter az egész könyvből. A stílusa az, ami miatt nagyon sokan megszerethetik.
Mindenkinek megvan a maga története, mindenkinek megvan a maga jellemfejlődése, ami tetszett a történetben.

Összességében pozitív oldalra billent nálam a könyv, remek kis elmélkedés az életről és a döntések, az életben bekövetkezett események hatásáról. El fogom olvasni még egyszer a későbbiekben, ahogy kíváncsi vagyok a szerző következő, már készülő művére.

Tetszett, de valami hiányzott

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés