The Prisoner of Cell 25 (Michael Vey #1) Könyvmolyképző kiadó, 2013 keménykötés | puhakötés 432 oldal A Meridian Középiskola tanulóinak szemében Michael Vey csupán egy teljesen átlagos, hétköznapi tizennégy éves srác. Michael azonban minden, csak éppen nem hétköznapi – ami azt illeti, egészen felvillanyozza a környezetét. Amikor Michael legjobb barátja, Ostin Liss és a csinos szurkolólány, Taylor Ridley véletlen felfedezést tesz, hirtelen kiderül számukra, hogy Michaelen kívül más gyerekek is élnek a világon, akik hasonló képességekkel rendelkeznek. Ráadásul valaki vagy valami elszántan vadászik rájuk. Miután Michael édesanyját elrabolják, a fiú csakis saját eszére, különleges erejére és barátai segítségére számíthat, ha szembe akar szállni a vadászokkal, méghozzá azzal az elhatározással, hogy kiszabadítja anyját és megmenti a többieket.

Michael Vey különleges erővel megáldott kölyök, és rajta kívül csak tizenhat ilyen gyerek van a világon. Uralja az elektromosságot, viszont rejtegetnie kell képességét, nehogy az Elgen cég rátaláljon, akiknek köszönheti hatalmát. Az iskolában rendszeresen becsukják a szekrényébe, és négy év alatt már a harmadik iskolába jár. Egyszer azonban elege lesz az egészből, és leleplezi magát terrorizálói előtt, viszont van egy kéretlen tanú is: Taylor, a szurkolócsapat egyik tagja. Mint kiderül, Taylor is elektromos erőkkel bír, ő viszont örökbefogadott gyerekként nem tud semmit sem a múltjáról. Kutakodni kezd, és kiderül, hogy a kórházi adatbázisból összesen 11 nap hiányzik - és ezek közé tartoznak azok is, amelyeken Michael és Taylor születtek. A kutakodásnak köszönhetően Taylor magukra szabadítja az Elgen embereit, akik csak arra vártak, hogy valamilyen nyomot találjanak. Az Elgen elrabolja Taylort és Michael édesanyját, aminek következtében a fiú a barátja, Ostin segítségével felkutatja őket.

Wade, Jack, Ostin és Michael.

Dióhéjban ennyi a sztori, és nagyon röviden a Végzet ereklyéi 1-3-hoz és az Érintéshez tudnám hasonlítani. Meg is indoklom.
Cassie sorozata az anyarablás és zsarolás révén jutott eszembe, hozzátenném, Vey asszony könyv végi sorsa nem hasonlít Jocelynéhez. Van egy aprócska bökkenő, amit viszont nem lövök le. A Denazenhez pedig azért tudom hozzákötni, mert különleges erejű kölykökről beszélünk, akiket ráadásul egy cég be is akar gyűjteni.
A különleges erők révén eszembe jutott még a Lorieni Krónikák is, plusz az anyarablás miatt a Percy Jackson. Még jó, hogy nem volt valahol a borítón egy Accardo- vagy Riordan- vagy Clare-féle ajánlás.

Semmilyen hozzáállást nem tanúsítottam a könyv iránt, mikor elkezdtem, és így is maradtam egész az utolsó oldalig. Csak azért olvastam el nap alatt, mert bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy még mindig el tudok olvasni egy könyvet ennyi idő alatt is. Elégedett vagyok magammal ebből a szempontból. A könyvvel már nem annyira. Szeretném a fantasy kategóriába besorolni, és így is kezelni, tehát nem fogok belekötni a tudományos részletekbe - nem mintha tudnék, de néhány dologra megemelkedett a szemöldököm, úgyhogy tankönyvnek semmiképp se használja senki se.
Sir Cham helyében semmiképp se akasztottam volna erre a könyvre a fordulatos jelzőt, mert bár csak 3 évvel haladom meg az állítólagos minimum korhatárt, maximum 2 esemény volt, amikor nem az történt, amire számítottam. Az utolsó oldalaknál pedig, bár vártam a cliffhengert a hátralévő oldalak száma alapján, az nem jött, nem érzem égető szükségét annak, hogy most és azonnal el akarom olvasni a következő részt.
A legszebb az egészben a címválasztás, amit már maga a szerző is elbaltázott. A 25-ös cella foglya. Hm. Én ebből arra következtettem, hogy Michael (akinek a nevét folyamatosan németesen Miháelnek ejtem) már alapból be van zárva a cellába. Miért pont 25-ös? Hogy jut onnan ki? És hasonlók. Akik ugyanarra jutottak, mint én, azokat el kell keserítenem, nem a börtönben kezdünk. És a cella sorszáma is csak a könyv negyedik (utolsó) részében derül ki.

Michael Tourette-szindrómában szenved, ami az ő esetében sűrű pislogást és hangos nyeldeklést jelent. A Tourette egy idegrendszeri betegség, és nagyon sok megnyilvánulási formája van. Michael emellet egy nagyon rendes srác, aki mindent megtenne az édesanyjáért. Igyekszik kordában tartani az erejét, viszont amikor nem sikerül tűrtőztetnie magát, megcsapja a közelében lévőket. A könyv elején még csak 800 voltot termel, viszont az ereje folyamatosan nő, és végül még ki is akasztja barátja, Ostin feszültségmérőjét (ami 1000-ig tud elszámolni). Bár Michael jelleme eléggé "stabil", néha kibújt belőle a rá nem jellemző "nagyfőnök" hozzáálás, ami nekem nem nagyon jött be.
Taylor egy másik Ragyogó, akit örökbefogadtak. Egy nappal később született, mint Michael, a szurkolócsapat tagja, ráadásul elkezdi faggatni a fiút, miután tanúja lesz Michael kisülésének. Majdnem elcsábul az Elgennek, de végül parancsmegtagadás miatt összezárják azzal a három Ragyogóval, akik szintúgy megtagadták a "hit bizonyításához" kiadott parancsot.
Ostin egy kajamániás, nagyon okos srác, aki mindig órás kiselőadásokat tud adni egy-egy témából. Nem épp egy szőke herceg fehér lovon, ezért csak Michaelt nevezheti barátjának a könyv kezdetéig. Jólelkű fiú, aki a veszély ellenére követi haverját akár a halál torkába is.
Ms. Vey egy nagyon szerethető anyakarakter, aki mindent megtenne a fiáért, és a könyv során nagyon sok kínzást visel el csak azért, mert a fia helyes döntéseket hozott. Jack és Wade Michaelt terrorizálták nagyon sokáig, majd kiérdemelték az áramütést is a fiútól. Michael kérésére elviszik az Elgenhez, és végig sokat segítenek neki.

A negatív szereplőkről most csak az Elgennek együtt szólnék. A cég tudományos kutatásokat végez, és tizenöt évvel ezellőtt feltaláltak egy újfajta MRI-t, a MEI-t. A gép a tesztelés során kudarcot vallott, viszont az általa kibocsátott káros sugárzás 59 újszülöttet ért el. Közülük 17 élte túl, ők a Ragyogók. A többi baba két napot sem élt. A Ragyogók közül máig 4 meghalt rákban, és az Elgen a Ragyogók tanulmányozásával, képességük fejlesztésével próbálnak kitenyészteni egy új fajt, az elektromos embereket. Két embert kellene még begyűjteniük - Michaelt és Taylort -, hogy mindenki meglegyen. A cég szent célja azonban nyilván nem annyira szent, viszont a valódi szándékok még nem derülnek ki a könyv során.
Az viszont igaz, hogy az Elgen (Akadémia) tagjai (diákjai) garantált belépőt kapnak akármelyik felsőoktatási intézménybe, 16 éves korukban akármelyik autót megkapják maguknak, és hogy a felső tízezer jómódjában élnek. Ezért cserében Hatch (az Elgen főnöke) csak annyit kér, hogy néha tegyenek tanúbizonyságoz elkötelezettségükről. Akasszon meg egy híres énekest a koncertje kellős közepén, indítsa újra a motoros agyát a mutatvány kellős közepén vagy szedjen le pár turistajáratot az égről. A legtöbben kiskoruk óta az Akadémián élnek, így az ő lelkiismeretük elég tág korlátokkal rendelkezik ennek köszönhetően. Vannak azonban, akik megtagadták ezt, ők sínylődnek egy cellaféleségben.
Olvasás közben viszont elgondolkodtam, mi lenne, ha hirtelen engem is felkeresne az Elgen. Akármelyik autó, bármit megkaphatok, nem kell nélkülöznöm... nem igazán érdekel, hogy nekem nélkülöznöm kéne-e. A családom sorsa viszont annál izgalmasabb téma lenne. És persze ezt csak akkor vállalnám be, ha nem lenne semmilyen kötelezettségem - ha olyan ember lennék ott is, mint amilyen itt és most vagyok. Viszont, más körülményekkel, előélettel, mint amilyen például Tarának vagy Zeusznak van, valószínű, hogy ugyanolyan lennék, mint ők. És ezért nem is szoktam hasonlítgatni magamat a könyvbeli szereplőkhöz. Nekik az a sors jutott. Nekem ez. Lehet, hogy az ő helyzetükben ugyanúgy jártam volna el.

Tetszett, de valami hiányzott

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés