Kolibri kiadó, 2012 388 oldal Mentette már meg az életedet egy szál gyufa? Gyűjtöttél valaha fekete kagylót Tahitin? Tudod, hogyan kell ellentüzet gyújtani? Vajon hány napig lehet élelem nélkül kibírni? Egy titokzatos sötét erő támadásba lendül, hogy megszerezze az emberi tudást, és ezáltal az uralmat is a világ felett. Az emberek azonban ezt észre sem veszik... Négy kamasz mégis összefog, és egy kalandos tér- és időutazás során harcba szállnak a gonosz Mar-Törrel. Csak magukra számíthatnak. Az első kötetben Orsi, Zsófi, Krisztián és Barna egy titokzatos fekete kő segítségével Örményországban találja magát, és ezzel kezdetét veszi az életveszélyes kaland a Tudás könyveinek megszerzéséért. A XV. században Kínában katonává edzik őket. A XVIII. században az emberevő pápuáknál és Tahitin kell helytállniuk. Végül pedig egy ősi ausztrál törzs tagjaivá válva szembe találják magukat az ellenséggel...

Magyarországon rohamosan zuhan a tanulmányi átlag, egyre több gyerek áll bukásra országszerte.
A dolognak köze van a gonosz erők munkálkodásához, mivel a gonosz őskrokodil, Mar-Tör igyekszik megszerezni az emberek tudását, aminek az idők kezdetén fejet kellett hajtania.
Ennek, és egy iskolai balesetnek köszönhetően keveredik bele Krisztián, Barna, Zsófi és Orsi a Tudás Könyvei utáni hajszába, hogy megállítsák az őskrokodil hatalomra törését. Öt kontinens, öt könyv – és rengeteg feladat!
100 kilométer a kínai Nagy Falon, papírkészítés, gyöngyhalászat, kenguruvadászat! Félelem a danik kannibál életmódjától, beilleszkedés a pityantyatyarák közé! Megismerkedés az 1400-as évek kínai mandarinjával!
És mindezek egy könyvben, több, mint 300 oldalon át várnak Krisztiánékra!
Gyere, utazzunk térben és időben együtt!

Nos, lelkes volt a bemutató?
Jó, mert ide már nem tudom, mit írjak.
A könyvnek úgy álltam neki, hogy “Íme a magyar “szoktassuk rá úgy a gyerekeket az olvasásra, hogy közben tanuljanak!” projekt első része a négyből”. Na ez már nem hangzik olyan lelkesen, igaz?

Nos, a könyv nagyjából azt adta, amire számítottam. Van egy alapsztorink, amibe a főhős fekete csigái avatnak be mindannyiunkat, és ennek köszönhetően a négy főhős nekiáll eszeveszetten készülni a földrészekből, hogy megállítsák Mar-Tört. Nekem a csigák nem tetszettek. Még jó, hogy nem szólaltak meg! Morze? És Krisztián pillanatok alatt lefordította a jeleket könyv nélkül a barátai előtt, míg egyedül órákig kínlódott vele? Vagy a morzés könyvét éjszakára bedugta a párnája alá? Innentől kezdve úgy néztem a könyvre, mint egy fantasy-kalandregény.
A következő kör: már az elején azon gondolkodtam, hogy hogyan fogják megértetni magukat külföldön magyar- és alapszintű angol tudással, de az obszidián, amivel utaztak, fordítóként is szuperál. Azt nem értem, Barna, Orsi és Zsófi hogy érti meg a népeket, értetik meg magukat a népekkel, amikor Krisztiánnál van a kő, de nem fontos. Biztos kihat az összes utazóra.
Akárhányszor letettem a könyvet, max. 5 percig, de leginkább addig se gondolkodtam a történeten, de azért, hogy megmaradjon valami, zenehallgatással kényszerítettem magamat arra, hogy a könyvre figyeljek.
A sztori sokszor leül, megtorpan, de sokszor halad is irgalmatlan tempóban, a szerelmi szál pedig felesleges – én annak tartom.
Személy szerint az Ausztrália-Óceánia rész tetszett a legjobban, és az iskolai jeleneteket dobtam volna kukába. Legalábbis a tanítós részeket, mert ott tényleg az van a könyvben, amit én egyszer már átszenvedtem 2011-12-ben, az iskolában. Akkor is utáltam, főleg a tanárok miatt, most se került közelebb a szívemhez az anyag, a továbbtanulás szempontjából viszont hálás vagyok a kémia- és biológiaórákhoz kapcsolható infókért.
Apropó infók. Itt megint volt egy kicsike kis írási problémám. Nekem jó néhány “érdekességnél” úgy érződött, hogy az írónak adtak egy szép, hosszú listát/írt magának egy szép, hosszú listát, és írás közben pipálgatta, hogy mik lettek beírva, mik nem, és amik nem, azokat beszúrta valahova. Ezeket feleslegesnek éreztem, és néha már könyörögtem fejben, hogy “legyen már vége!”.
Ezektől eltekintve, szép, kerek a történet, azt pedig szép megoldásnak tartom, hogy a nyári szünetben inaktívak a könyvek, mert nem hiszem, hogy még több kutatós részt kibírnék.
Ja, és Krisztián kínlódása a didzseriduval ismerős érzés, amikor ligafutamra készülök a gépen, én is sokat szenvedek, mire jól belövöm az autó beállításait.
Így utolsónak, mert most jutott eszembe: miért A fekete kő titka a cím? Mert asszem, az obszidiánra gondol a szerző, dehát azzal csak Kínába utaztak, mert a többi helyen csak Tahitin van obszidiánmező, a többi helyre más ásvánnyal mentek. A Tahitin gyűjtött fekete igazgyöngyről meg csak nem szól egy egész könyv?!

Végül, de nem utolsósorban: párnapos olvasmánynak tökéletes, könnyen le lehet gyűrni, és még okosodik is az emberfia. Így, a végére nem bántam meg, hogy kihoztam, és elolvastam, és azt hiszem, kérek majd szülinapomra egy dedikált példányt a neten. Mondjuk az első részt. Vagy az első kettőt. Mert én szeretem az elejéről elkezdeni gyűjtögetni a sorozatokat.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés