Sziasztok!

Ígértem, meghoztam: Csókot vegyenek! értékelés. Nekem tetszett a könyv, a hibáitól és deja vu-jától függetlenül.
Következő körben TeaserTuesday várható.

~ ice

Lee és Shelly a legjobb barátok - ráadásul egy napon is születtek. Egész életüket egymás mellett élték le, természetes, hogy Noah-t, Lee bátyját Elle is a bátyjaként kezeli. Viszont, amikor a páros csóksátrat nyit a Tavaszi Karneválon, az egyik csókárus megijed attól, hogy Noah-val kell csókolóznia. Így kényszerből Elle ugrik be a helyére, viszont több történik egy egyszerű kényszerpuszinál.
Ráadásul Noah régebben megfenyegette az iskola összes fiúját, hogy nem bánthatják Elle-t, sem fizikailag, sem lelkileg, plusz tulajdonképp szereti Elle-t. Amivel nem is lenne gond, ha nem ő lenne az iskola macsója, akivel mindenki össze akar jönni, de csak egyszeri alkalomból, mivel ki akarna egy bunyómániással hosszabb kapcsolatot? Majd kiderül még az is, hogy tulajdonképp Elle számára se közönyös a fiú, és nem a tízéves korában átélt rajongás támadt fel újra.
A probléma csupán az, hogy Lee nem tudhatja meg, mi van a testvére és a legjobb barátja közt...

Van, aki azt mondja, az eredeti borító rosszabb. Szerintem pont fordítva, ez a jobb.

Nem tudom, hogy ugyanazt a könyvet olvastuk-e azzal, aki az ajánlást írta a borítón, de ez.. ez nem Stephanie Meyer. Akkor a hajamat téptem volna és lehet, hogy be se fejezem a könyvet. Nem, engem a könyv határozottan a Gyönyörű sorscsapásra emlékeztetett. Főleg mert Noah eléggé Travis.
Ettől függetlenül nekem tetszett a könyv, ha túl tud az ember azon lépni, hogy a szerző 17(már 18-9?) éves, vannak benne apró hibák, és nem fog mélyenszántó gondolatokat ébreszteni, akkor meg lehet kedvelni.
Amin nem tudtam elmenni a a tipikus titkolózás, mert kérdem én: miért kellett elhallgatni Lee elől, hogy Elle és Noah szerelmesek? Majd megemészti, kész. Viszont ha ezt kivenném a könyvből, már nem is lenne miről beszélni, mivel az egésznek ez a váza, hogy titkolózzanak. Úgyhogy ennek itt kell lennie.
Szóval a történet átlagos, nem pörögtek a lapok a kezeim közt, viszont volt egy-két érdekesebb/izgalmasabb rész, ahol kíváncsian vártam, mi lesz a végkifejlet.
Nem beszéltem a poénokról. Mert abból viszont van dögivel, nem tettem le úgy a könyvet, hogy ne vigyorodtam volna el egy-egy frappáns beszóláson:

– Hallom, megvan a ruhád – folytatta Noah. – Milyen?
– Falatnyi, mélyen kivágott és rendkívül szűk – feleltem gúnyosan. Noah felvonta a szemöldökét.

– Gyerünk, Shelly, vonszold elő a segged!
Dühösen kitártam az ajtót.
– Te nem jöhetsz be ide! Ez a lányvécé!
– Teszek rá! Gyerünk, kapd össze magad, és gyere elő!
– Lee Flynn! Mégis mi az istennyilát művelsz te idebenn? – visította egy női hang.
Az egyik matektanárnő volt az: Miss Harris, aki mintha a semmiből bukkant volna elő.
– Ööö…női bajok… Tudja, tanárnő… durva menstruációs görcsök…

Elle és Lee a tipikus mindenkivel-jóban-vagyok fajta emberek, nem tartoznak sehová, és mégis mindehová. A párosból Elle a naivabb, aki mindenkiről csak jót feltételez, míg Lee (és Noah) az(ok), aki(k) védi(k) minden bajtól, még ha Elle ezért néha le is szúrja ő(ke)t. Noah pedig az iskola macsója, mint már írtam. Egyébként színjeles tanuló, viszont sokszor keveredik verekedésbe, amiből érdekes mód ő jön ki büntetlenül. Hogy miért? Mert nem ő kezdeményez, csak visszaadja. Viszont, miután összejön Elle-el, megismerhetjük egy sokkal gyengédebb, romantikusabb és cukibb oldalát is.

Szóval csak egy tipikus, középiskolás szerelmi történet. Kiszámítható, viszont ha a helyén kezeljük, meg lehet kedvelni.

Tetszett, de valami hiányzott